A modern embert a karácsonyi ünnepek során gyakran tölti el csüggedés, néha levertség. Ez annak következményeként alakulhat ki, ahogyan megéljük az ünnepet. A keleti egyházban a hívők ünnep előtti böjttel készülnek fel a karácsonyi öröm befogadására. Ők a fogyasztásra önmegtartóztatással, a túlköltekezésre jótékonysággal válaszolnak.
Az ünnep előtt a modern ember alapállapota az ujjongás, a várakozó öröm, a pezsgés, lendület, pörgés. Amikor azonban eljön az ünnep pillanata, a megelőző eufóriával éles ellentétben sokakon eluralkodik a magány és az üresség keserűsége. Vannak, akik becsapottnak, csalódottnak érzik magukat. Az ünnepi asztalnál a különleges ételek és lélekben az adósságok terhei alatt görnyedeznek.
Ha megváltoztatjuk az ünneplésünk módját, teljesen más eredményt érhetünk el, erre ad példát a keleti egyház, bemutatva ünneplésük módját. A böjttel egybekötött felkészülés gyógyír lehet a karácsonyi csüggedésre, abban segít minket, hogy újra rátaláljunk erre a reményre.
Krisztus születése örömöt és reményt hozott a sötétségben élők számára. Advent a Krisztus megtestesülése előtti időszakot idézi fel, amikor még mi emberek elveszettek, Istentől elszakítottak voltunk. Ebben az időszakban a keleti keresztények ünnepélyes hathetes karácsonyi böjtöt tartanak. Ez a böjt olyan spirituális felkészülés lehetőségét nyújtja, mely segít feldolgozni veszteségeinket, elviselni a szomorúságot, táplálni a lelkünket, és végül megtapasztalni az örömöt karácsony napján.
A böjt legtöbb napján mindenféle húst, sajtot, tojást, halat és bort kerülnek, alapvetően vegetáriánus étrendet tartanak. Ugyanakkor nem esnek túlzásokba: ha valamilyen oknál fogva húst fogyasztanak, nem érzik úgy, hogy az örök kárhozat várna rájuk. A böjt célja az, hogy megpróbálják jelképesen újraélni azt az éhséget, mellyel az egykori emberek lelke éhezett az üdvözítőre. Evés, ivás és bulizás helyett az adventi időszakban imával táplálják a lelket, keresik a közösséget a hittestvérekkel, és törekednek közelebb kerülni Istenhez. A személyes problémákkal küzdők számára lelki fellendülést hozhat ez az időszak, segítve a kilábalást a nehézségekből. Megtapasztalva az éhséget az ember felkészül annak az örömnek a befogadására, amit karácsony napja jelent. Karácsony lesz az öröm időszaka, és az ember ezt akkor éli át igazán, ha felkészült rá. A keleti egyházban az ünneplésnek is megadják a maga idejét: szenteste után 10 napig ünnepelnek.
A karácsonyi böjt segít megszelídíteni a világi étvágyat egy olyan időszakban, mely sokfrontos támadást indít az étvágy felkeltésére. Olyan gyakorlat ez, melynek során a test képessé válik arra, hogy meghaladja önmagát, és ne az ösztönei határozzák meg. Az egyház a böjtnek elsősorban spirituális értelmet tulajdonít, mely képessé tesz arra, hogy létezésünk spirituális dimenzióját meglássuk, megtanít arra, hogy fizikai korlátai ellenére az ember lélek is, mely a nehéz időszakokban élteti.
Az önmegtartóztatással párhuzamosan nemcsak többet imádkoznak, hanem többet is jótékonykodnak. Pénzt adományoznak a nyomorban, nélkülözésben élők helyzetének enyhítésére. Ezzel ellensúlyozza a böjt azt a késztetést, hogy az ember karácsony idején túlköltekezzen, dőzsöljön. A hívek így spirituális kapcsolatba kerülnek a nélkülözőkkel, jótékonyan oldva a személyes kifosztottság érzését, ami olyan gyakran jelentkezik ebben a kultúrában. A jótékonykodás helyreállítja a kapcsolatot az emberiséggel. Emlékezteti a híveket Jézus főparancsára, hogy szeressék egymást. Az élet több mint a javak fogyasztása. A hívő embernek ez is segítségére van abban, hogy kizökkenjen a mindennapok megszokott kerékvágásából, és a spiritualitást tegye a főhelyre.
Ha az ember ragaszkodik a böjthöz, az éhség egy formáját fogja megtapasztalni. Ünnepi érzések járják át. Nem érzi, hogy az étel lehúzza, elnehezíti, sokkal jobban tudja magát és étvágyát kontrollálni. Az ima és a jócselekedet közelebb hozza az Istenhez. Sokkal nagyobb lesz benne a szeretet és az együttérzés.
A hívek felkészülnek a karácsony igazi örömére. A böjt vége felé az ember úgy érzi, megvalósított valami nehezet. Karácsonykor megtöri a böjtöt, vége lesz a sötét időszaknak, és eljön az ünneplés fényessége. Az ünnep még édesebb, mert megelőzte az ínséges időszak. Miután az ember elvégezte dolgát, táplálta a lelkét, már készen áll arra, hogy megengedje magának az Isten-áldotta ételt, italt, anyagi javakat, a családot, barátokat, kellemes együttlétet. Hisszük, hogy az Isten azt akarja, hogy örvendezzünk. Még azok is, akik magányosak és szegények, ilyenkor lélekben gazdagon megtelnek; megláthatják az utat egy megelégedettebb élet felé, vagy a fájdalmaik gyógyulása felé észrevéve az apró dolgokban is ott rejlő örömet. A böjt kemény munkával megalapozza a befogadást, a karácsony öröme lélekben megemelte az embert.
A keresztények a fát csak szentestén állítják fel, és sokkal tovább tartják meg feldíszített állapotában. Mivel a hívek az advent folyamán hosszú időt szenteltek annak, hogy élőbb kapcsolatot alakítsanak ki az Istennel és embertársaikkal, ezek a kapcsolatok élők maradnak, és megtartó erővel bírnak még akkor is, amikor az ajándékok újdonságának varázsa megkopik, a család és barátok pedig már régen hazamentek.
Ahogyan egy kisded a jászolban reményt tudott adni a világnak, a keresztények is arra hivatottak, hogy Krisztus nyomdokain haladjanak, és a világ világossága legyenek. Senki sem mondhatja, hogy ehhez túl tökéletlen vagy túlságosan átlagos volna: minden egyes személy arra hivatottl, hogy jót tegyen a világban.


Az írás Lisa C. DeLuca cikke nyomán készült, fordította Kiss Erzsébet.
Fotomontázs: Nagyváradi Egyházmegye
(Magyar Kurír)