"Krisztusról mint királyról a liturgikus év folyamán többször megemlékezünk, ez az ünnep azonban más, hiszen nem csak kiemeli Krisztusnak a világmindenségre kiterjedő hatalmát, hanem az egyházi év végén előremutat a történelem végső, nagy napja felé, mikor mint Úr, s Király jön majd el megítélni mindeneket" – írta az ünnepről Somfai Elemér.

Krisztus Király ünnepét XI. Piusz pápa vezette be 1925. december 11-én Quas Primas című enciklikájában. A pápa elhatározásának háttere, hogy ebben az időben erősödni látta az ateista kommunizmus és a szekularizmus eszméit és ezt a Krisztustól és az egyháztól való elfordulás veszélyeként értékelte.
Eredetileg a Mindenszentek ünnepe előtti vasárnap tartották. Krisztus Király ünnepe a II. Vatikáni Zsinat után, 1969-ben került az advent előtti utolsó vasárnapra. A mai ünnepen a megelőző évközi vasárnapoktól eltérően, zöld helyett fehér ruhában miséznek a papok.
Az egyházi évet Krisztus Király ünnepe zárja. Az utolsó ítéletre jövő királyt ünnepeljük, aki által részesülünk a szeretet végső győzelmében.
„Hiszek Jézus szentséges szívében/ És mindent átölelő nagy szeretetében./ Hiszek a lelkeknek szent közösségében,/ Hiszek a szeretet végső győzelmében.” vallotta Prohászka Ottokár püspök. Krisztus egyetemes uralma szeretetben áll fenn – hirdeti Szent Pál apostol is. Szeretetből teremtette a világot. Szeretetből testesült meg. Szeretetből halt meg és támadt fel. Uralmáról gyönyörűen hirdeti az ünnepi prefáció: „Regnum veritatis et vitae” az igazság és az élet uralma, „Regnum sanctitatis et gratiae” a szentség és a kegyelem uralma, ”Regnum amoris, iustitiae et pacis” a szeretet, az igazságosság és a béke uralma!
A szentmisében ma arra emlékezünk, hogy miután Jézus önmagát teljesen kiüresítve jött el közénk, az idők végén dicsőségben és fényben, Királyként érkezik az ítéletre.
Krisztus királysága más mint a földi hatalomé, mert országa nem e-világból való. Éppen ezért Ő nem hatalommal igáz le, hanem szeretetével vonz magához sokakat. Krisztus a szolgálat királya: szolgákat nem akart, szolgálni Ő akart. Krisztus az egyszerűség királya: hintója sosem volt, mindig csak gyalogolt. Krisztus a szeretet, a szívek királya: Mindenkit szeretett, senkit meg nem vetett.
„Hallgasd a csend szavát./ Meghallod hívását./ Ő soha nem hagy el,/ Szólj csak, és átölel./ Tán észre sem veszed,/ Úgy fogja két kezed.”

Higgyünk Isten szavában és ígéretében, higgyünk a szeretet végső győzelmében hiszen: Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus parancsol. Krisztus minden rossztól megoltalmazza övéit, mert Ő ilyen király!

Krisztus Király vasárnapján véget ér a hit éve