János ev. 5:1-11


Adventi vasárnapokon ünnepi készülődésünkben a bethesdai beteg vezet bennünket. Ő a nagy várakozó, az adventi ember képe és szimbóluma, aki 38 hosszú éve várja betegsége gyógyulását a tó gyógyító vizétől.

Jézus egy ünnepre Jeruzsálembe korán érkezvén kiment a híres tóhoz, amelynek vize sokaknak gyógyulást hozott már, hogy maga is lássa azt, s a betegeket, akik várták a víz mozdulását, hogy akkor sietve-rohanva elsőként léphessenek a tóba – és végre meggyógyulva lépjenek partra. Nem gondolom, hogy ezeknek a betegségben szenvedő nyomorult embereknek sok látogatója akadt volna. Hiszen kit érdekelhet beteg, magatehetetlen emberek társasága: vakoké, sántáké, aszott testűeké? Akik jajgatnak, kiáltoznak, siránkoznak, könyörögnek, vagy koldulnak? Aki közéjük téved is olykor, az is sietve hagyja ott őket, szinte menekülve az emberi nyomorúság ilyen halmozott tömege közeléből.

1. Jézus nem a csodatevő vízhez megy le, hogy ujjai között tapogassa ki annak csodatevő erejét. Nem. Jézus a betegek közé megy, akik a tó körüli öt tornácban tengetik beteg életüket. Azok között is megáll egy mellett, aki bizonyára a legrégibb, legöregebb és már elhíresült beteg volt – a nyomorultak doyenje: a 38 éve beteg. Jézus Krisztusban a betegek, nyomorultak és kivetettek világában egyszerre csak megjelent az isteni irgalom: a Krisztus Jézus!

A 2000 évvel ezelőtti római világ brutálisan kegyetlen rabszolga birodalom volt. Falanxokba szervezett légióival sorra hódította meg az akkor ismert világot. Leverte és kegyetlenül kivégezte a hatalma ellen lázadókat. Rómából délre vezető Via Appia mellett végelláthatatlanul sorakoztak a keresztfákra szegezett ellenségei. Az apának joga volt elfogadni, vagy elvetni gyermekét, az úr nemcsak adhatta-vehette rabszolgáját, de meg is ölhette, mert azt még ember-számba se vették!

Egy ilyen hideg, szívtelen és irgalmatlan világban jelent meg a szeretetből fakadó irgalmasság: Krisztus. Ha azt kérded miért terjedt rettenetes üldözések ellenére is futótűzként a kereszténység? A felelt erre az, mert a velejéig hitetlen, kegyetlen és embertelen világban intézményes formában, megjelent, győzedelmeskedett és azt átalakította Krisztus Keresztény Egyháza. Ebből törvényszerűen következik az ellenkezője is, hogy ha a világból kiszorítják, kivetik mert megvetik a Keresztény Egyház létét, elveit és szolgálatát – mint aminek tanúi vagyunk modern korunkban –, akkor olyan mértékben tűnik el világunkból a szeretetből fakadó irgalmasság és esünk vissza a kereszténység előtti irgalmatlan, önző, kegyetlen és embertelen-szubhumán pogány világba, melynek tragikus jelei az újfajta rabszolgaságok megjelenése, forradalmak, világ és helyi háborúk, valamint a terrorizmus elburjánzása. Lassan de biztosan eluralja világunkat, ha ugyan már meg nem tette, az új-pogányság a réginek minden formájával és megnyilvánulásával.

2. Egyszer csak megáll e nagy beteg nyoszolyája mellett egy fiatal idegen, akit sohasem látott: Jézus. Aki szánakozva nézett rá, s átérezvén betegsége nyomorúságát és annak hosszú idejét, váratlanul megkérdezte, amit soha senki eddig meg nem kérdezett tőle: „Akarsz-é meggyógyulni?” (6 v.).

Kétezer év távlatából ez a kérdés hangzik az irdatlan időn át és most elérkezik e beteg korhoz amelyben élünk s amely számos betegség alatt szenved, nyög és haldoklik. Minden korban mindenki tudta, hogy a világ beteg. Gyógyítani mindig is megpróbálták. Hadvezérek úgy, hogy más népeket meghódítottak, s a legyőzöttek rabszolga munkájával, javaival, és kincseivel gazdagították magukat és népüket. A felfedezők eladdig ismeretlen világrészek felfedezésére, meghódítására és birtokba vételére indultak. Kiirtották az őslakosságot, s gyarmatként csatolták országaikhoz azokat kegyetlen kizsákmányolásnak alávetve. A politikusok pedig mindig újra osztották a világot hatalmi érdekeik szerint. Modern korunkban kezdve a Szent Szövetségtől, az első és a második világháború békediktátumain át. Szenvtelenül régi, történelmi országokat töröltek el, s újakat kreáltak, abban a tévhitben, hogy a világbéke korszakát teremtik meg. Az első világháborúról azt hitték, hogy az lesz az „utolsó háború”, és 20 év múlva újra dübörögtek a még rettenetesebb fegyverek. Azóta egy nap sem telt el, hogy valahol a világban ne lett volna háború. Vajon ma nem vetítődik-e az emberiségre a közelgő harmadik világháború sötét réme? Krisztus itt áll és megkérdezi halálosan beteg világunktól: Akarsz-é meggyógyulni?

Krisztus megáll az ő beteg Egyháza mellett is, amely évszázados belső meghasonlottságban él. Amely erőtlenné vált a világgal való küzdelmében, s amelybe behatolt a kételkedés szelleme, melynek bizonyságtétele száradttá lett, élete meggyengült, hívei hátat fordítanak és csendesen elhagyják. Lehet, hogy mi már-már feladjuk a küzdelmet, de nem Jézus. Ő megáll a sokféle betegségben szenvedő és erőtlen Egyháza mellett és megkérdezi: „Akarsz-é meggyógyulni?”

És Krisztus megáll előtted is, aki gyengeségben, erőtlenségben önmagadról való lemondásban talán betegen és egyedül hagyatva tengeted életed napjait: miért és meddig? Aki már belefáradtál a hosszú, kilátástalan küzdelembe a napi malom-taposásba, az emberek önzésébe, gonoszságába, szenvtelenségébe és irgalmatlanságába. Aki vállaidon életed súlyos terheit cipeled: a sikertelenségeket, a kihasználásokat, becsapásokat, a keserűségeket, az elhagyatottságodat, az életed kibírhatatlan és végtelen magánosságát. És már méregeted, vajon hány lépés megtételére lesz még erőd, mielőtt végképpen feladnád és összeroskadnál. És most előtted áll Krisztus és megkérdi tőled is: „Akarsz-é meggyógyulni?”

3. Ne azt feleld, amit a bethesdai beteg panaszolt, hogy „Nincs emberem!”. Hiszen pontosan az a Te embered, aki a kérdést feltette: Jézus Krisztus, az Isten Fia a Te Megváltód, Ő a Te Embered! És Embere a Világ, és benne az Egyház gyógyulásának!

Valaki előállhat, és azt vetheti ellen, hogy mindez csak üres szónoki beszéd! Már hogyan lehetne egy 2000 éve élt személy jelen ma és döntő hatást gyakorolni a mai emberekre, a világ ezernyi problémájára és még az egyházára is? És ezen túl, hogyan lehet egy személy egyszerre, szimultán módon jelen ezernyi vagy még több hívő embernek?

Ehhez hasonló kérdésre kerestek és találtak megoldást Lutheránus teológusok a 18-ik században. Az ő problémájuk az úrvacsora tanából eredt. Tudni kell, hogy a lutheránus teológia Jézus Krisztus valóságos jelenlétéről tud az úrvacsorai jegyekben. A probléma az volt, hogy miképpen lehet Krisztus egyszerre jelen ezer oltáron? A megoldást a Communicatio idiomatum tantételében fogalmazták meg, azaz, hogy a mennybéli Krisztus részesül Isten attribútumaiban.

Eszerint a feltámadott és megdicsőült Krisztus osztozik Isten mindenütt-jelenvalóságában, omnipresentia-jában. Keresztény vallásunk egyik jellemzője, hogy nekünk nem csak vallásalapítónk és szent könyvük van – Jézus Krisztus és a Biblia – más vallásoknak is van alapítójuk és szent könyvük. Hanem nekünk feltámadott és Élő Urunk is van! Ebből következik, hogy vallásunk igazi lényege, éltető eleme és haszna a hívőnek az Élő Urral való személyes, mindennapi kapcsolata. Akinek keresztje alá teszi le vétkeit, kezére hagyja életét, terveit és terheit. Akitől belső békességet, tanácsot, útmutatást, biztatást, és erőt nyer mindennapi életéhez.

Ilyen haszna más vallásoknak aligha lehet! Egy egyszerű hasonlat megvilágítja ezt. Akinek Internetje van számítógépén, az egy és ugyanazt a híradót tudja nézni és hallgatni a világ minden pontján, egy-és-különböző időben is. Nos, ha ez a csoda vetített képekkel megoldható, mennyivel inkább valóság lehet az egy más, magasan fejlett rendszerű világban, amilyen az Isten országa!

Jézus Krisztus adventi gyógyító parancsa Világunknak, Egyházunknak és nekünk is szól, ha meg akarsz gyógyulni:

 

„Kelj fel…és járj – de Vele!

 

Dr. Pungur József